1648. október 24-én a németalföldi Westphalia két városában, Münsterben és Osnabrückben aláírták a westfáliai békét alkotó szerződéseket. A megállapodás lezárta a harmincéves háborút a Német-római Birodalomban, rendezte a katolikusok és protestánsok közötti hatalmi és vallási viták jelentős részét, valamint új erőviszonyokat teremtett Európában. A „westfáliai béke” tehát nem egyetlen okiratot, hanem két, egymással összefüggő szerződést jelöl: a Münsterben kötött békét Franciaország és a császár, illetve szövetségeseik között, valamint az osnabrücki békét Svédország és a császár, illetve szövetségeseik között.
Egy háború, amely túlmutatott a valláson
A harmincéves háború 1618-ban robbant ki a Német-római Birodalomban, eredetileg a katolikus és protestáns erők közötti feszültségek egyik válságaként. A konfliktus azonban fokozatosan nemzetközi hatalmi harccá alakult. A Habsburg császárok oldalán katolikus fejedelmek és Spanyolország álltak, míg a protestáns fejedelemségek mellett Dánia, Svédország, később pedig a katolikus Franciaország is bekapcsolódott a küzdelembe. Franciaországot elsősorban a Habsburgok európai túlsúlya aggasztotta, ezért vallási különbségei ellenére a császári hatalom ellenfeleit támogatta.
A háború évtizedei súlyos pusztítást hoztak a birodalom területein. A hadseregek átvonulása, a rekvirálások, az éhínségek és a járványok a katonák mellett a polgári lakosságot is megtizedelték. A halálos áldozatok számát a történészek több millióra becsülik, de a pontos adat vitatott, mert a korszak nyilvántartásai hiányosak. A béke iránti igény ezért nem pusztán az uralkodók diplomáciai célja, hanem a társadalmak kimerültségének következménye is volt.
Miért két városban tárgyaltak?
A béketárgyalások nem egyetlen konferenciateremben zajlottak. Münsterben a katolikus Franciaország és a császári oldal küldöttei egyeztettek, míg a protestáns ellenőrzés alatt álló Osnabrückben elsősorban Svédország és a Német-római Birodalom képviselői tárgyaltak. A két várost semleges, demilitarizált tárgyalási helyszínként kezelték. Ez a megoldás egyszerre tükrözte a felek bizalmatlanságát és azt a gyakorlati igényt, hogy minden fontos hatalom a számára elfogadható környezetben vehessen részt az egyeztetésben.
A tárgyalások hosszú előkészítés után, 1643-tól bontakoztak ki, és évekig tartottak. Nem létezett olyan plenáris ülés, amelyen minden résztvevő egyszerre jelen lett volna. A küldöttségek külön-külön egyeztettek, közvetítők továbbították az ajánlatokat, a részmegállapodások pedig lassan álltak össze átfogó rendezéssé. Összesen 109 küldöttség érkezett a tárgyalásokra, köztük európai államok, birodalmi fejedelemségek és különféle érdekképviseletek képviselői.
A két szerződés és a béke napja
A westfáliai rendezés két külön szerződésből állt. A Münsterben megkötött Instrumentum Pacis Monasteriensis Franciaország és a császár, illetve szövetségeseik kapcsolatát rendezte. Az Osnabrückben aláírt Instrumentum Pacis Osnabrugensis Svédország és a császár közötti békét rögzítette. A megállapodások aláírásának közös dátuma 1648. október 24. volt.
A béke közvetlenül a Német-római Birodalom háborúját zárta le, de nem vetett véget minden európai konfliktusnak. Franciaország és Spanyolország például továbbra is hadban állt egymással, és csak 1659-ben, a pireneusi békével jutottak nyugvópontra. Ugyancsak külön szerződés zárta le 1648 januárjában a holland köztársaság és Spanyolország hosszú háborúját. Ez nem tartozott szorosan a westfáliai béke két okiratához, bár ugyanannak az európai válságrendszernek volt része.
Vallási rendezés és politikai kompromisszum
A megállapodások egyik legfontosabb eredménye az volt, hogy jogilag elismerték a katolicizmus, a lutheranizmus és a kálvinizmus helyét a birodalom vallási rendjében. A kálvinizmus ezzel bekerült a hivatalosan elismert felekezetek közé. A szerződések nem egyszerűen visszatértek az 1555-ös augsburgi vallásbéke korábbi rendszeréhez, hanem azt újraértelmezték. Fontos szabály lett az 1624. január 1-jei állapot mint viszonyítási pont: ehhez igazították többek között az egyházi birtokok és vallási jogok rendezését.
A kompromisszum ugyanakkor nem jelentett modern értelemben vett teljes vallásszabadságot. A fejedelmek továbbra is meghatározott keretek között dönthettek területük hivatalos vallásáról, de alattvalóik magánvallásgyakorlását már nem lehetett olyan egyszerűen a fejedelmi akarat alá rendelni, mint korábban. A béke így nem törölte el a vallási különbségeket, hanem olyan jogi keretet hozott létre, amelyben ezekkel együtt lehetett működtetni a birodalmat.
- A katolicizmus, a lutheranizmus és a kálvinizmus jogi elismerése.
- Az 1624. január 1-jei állapot szerepe a vallási és egyházi viták rendezésében.
- Franciaország és Svédország garanciavállalói szerepe a birodalmi alkotmány mellett.
- A háború alatt elfoglalt vagy vitatott birtokok és jogok részleges helyreállítása.
Területi változások és új erőviszonyok
A békerendezés megerősítette Franciaország nyugati és keleti pozícióit. A szerződések értelmében Franciaország többek között Metz, Toul és Verdun püspöksége, valamint Elzász egyes részei fölött szerzett jogokat és területi előnyöket. Svédország a birodalomban fontos birtokokat és politikai befolyást nyert, így a Balti-tenger térségének egyik meghatározó hatalmává vált. Brandenburg is területeket szerzett, ami hosszabb távon a brandenburgi–porosz állam megerősödését segítette.
A Német-római Birodalom fejedelmei szélesebb mozgásteret kaptak kül- és belpolitikai ügyeikben, de a császár hatalma nem tűnt el. A régebbi történetírás gyakran úgy ábrázolta a békét, mint amely teljesen kiüresítette a császári központot; a modernebb kutatás ezt túlzónak tartja. A birodalmi intézmények, köztük a birodalmi gyűlés és a birodalmi bíróságok, továbbra is működtek.
A svájci szövetség jogi függetlenségét is elismerték, noha a gyakorlatban már korábban is nagyrészt különállóan működött. A háború alatt akadályozott kereskedelmet igyekeztek helyreállítani, és a szerződés a folyami közlekedés, köztük a Rajna hajózásának bizonyos szabadságát is rögzítette.
A „westfáliai szuverenitás” mítosza
A westfáliai békét a 19. és 20. században gyakran a modern állami szuverenitás, a határok sérthetetlensége és a belügyekbe való be nem avatkozás kiindulópontjaként értelmezték. Innen ered a „westfáliai szuverenitás” elnevezés. A fogalom valóban fontos lett a nemzetközi kapcsolatok elméletében, ám a történészek között vitatott, hogy 1648-ban ténylegesen megszületett-e a modern államrendszer.
A szerződések szövege elsősorban a Német-római Birodalom alkotmányos és vallási viszonyait rendezte. Nem fogalmazta meg egyértelműen a később hozzá kötött, általános nemzetközi jogi elveket. A westfáliai béke jelentősége ezért nem abban áll, hogy egyetlen napon létrehozta volna a mai államközi rendszert, hanem abban, hogy egy hosszú vallási és dinasztikus háború után működőképes kompromisszumot teremtett Európa egyik legösszetettebb politikai szerkezetében.
Gyakori kérdések
Mikor írták alá a westfáliai békét?
A westfáliai békét alkotó münsteri és osnabrücki szerződéseket 1648. október 24-én írták alá.
Melyik háborút zárta le a westfáliai béke?
A Német-római Birodalomban zajló harmincéves háborút zárta le, amely 1618 és 1648 között pusztította Közép-Európa nagy részét.
Valóban ekkor született meg a modern állami szuverenitás?
Ezt gyakran állítják, de a történészek vitatják. A szerződések főként a Német-római Birodalom vallási és alkotmányos viszonyait rendezték, és nem fogalmazták meg teljes körűen a későbbi „westfáliai szuverenitás” elveit.
Források
Képek forrásai
- A westfáliai béke 1648-as röplapja – Ismeretlen alkotó (a fájllap adatai alapján). Kép forrása · Wikipédia-szócikk · Public domain. Arányosan átméretezve.
- A münsteri béke kihirdetése – AnonymousUnknown author. Kép forrása · Wikipédia-szócikk · Public domain. Arányosan átméretezve.
