1969. november 19-én, 06:54:35 UTC-kor az Apollo–12 Intrepid nevű holdkompja sikeresen leszállt a Hold Viharok óceánjában. Charles „Pete” Conrad és Alan Bean ezzel a második emberes holdraszállást hajtotta végre, miközben Richard Gordon a parancsnoki egységben Hold körüli pályán maradt. Az expedíció jelentősége azonban túlmutatott azon, hogy megismételte az Apollo–11 történelmi teljesítményét: az Apollo–12 már célzottan egy korábbi automata szonda közelében landolt, és a Hold tudományos vizsgálatát módszeresebb szintre emelte.
Az Apollo–11 után már nem elég volt eljutni a Holdra
Az Apollo–11 1969. júliusi sikere bebizonyította, hogy az Egyesült Államok képes embert juttatni a Hold felszínére, majd biztonságosan visszahozni. Az Apollo–12 feladata ezért részben megváltozott: a hangsúly a látványos első alkalomról a pontos végrehajtásra, a hosszabb felszíni munkára és a tudományos mérésekre került.
A NASA olyan leszállóhelyet választott, ahol az 1967-ben Holdra küldött Surveyor 3 szonda működött. A cél a Viharok óceánjának egyik területe volt, a későbbi leszállóhelytől mintegy néhány száz méterre. Ez a terv megmutatta, hogy az emberes űrrepülés már nem pusztán távoli célpont elérését, hanem előre kijelölt helyszín megközelítését is jelentheti.
A legénység és a küldetés felépítése
Az Apollo–12 parancsnoka Charles „Pete” Conrad Jr. volt, a holdkomp pilótája Alan L. Bean, a parancsnoki egység pilótája pedig Richard F. Gordon Jr. Conrad és Bean szállt le az Intrepiddel, míg Gordon a Yankee Clipper nevű parancsnoki és műszaki egységgel Hold körüli pályán maradt, és támogatta a küldetést.
A Saturn V hordozórakéta 1969. november 14-én indította el az űrhajót a Kennedy Űrközpont 39A indítóállásáról. Az út során a legénységnek nemcsak a Hold elérésére, hanem az összetett pályamanőverekre és a leszállás előkészítésére is figyelnie kellett. A küldetés teljes időtartama 10 nap, 4 óra, 36 perc és 24 másodperc volt.
A villámlással kezdődő út
A start után az Apollo–12 rövid időn belül nehéz helyzetbe került. A rakéta emelkedése közben villámcsapások érték az űrhajót. A fedélzeti rendszerek egy része átmenetileg hibajelzéseket adott, és veszélybe került az elektromos energiaellátás, valamint a navigációs adatok egy része.
A földi irányítás és a legénység együttműködésével sikerült helyreállítani a működést. A hiba azért volt különösen komoly, mert a küldetés első szakaszában egyetlen rendszer kiesése is veszélyeztethette volna a további repülést. Az Apollo–12 végül folytatta útját, a későbbi események pedig igazolták, hogy a küldetésvezetés képes volt kezelni a váratlan helyzetet.

1969. november 19.: leszállás a Viharok óceánjában
A Hold körüli pályára állás után Conrad és Bean levált a Yankee Clipperről, majd az Intrepiddel megkezdte az ereszkedést. A holdkomp 1969. november 19-én 06:54:35 UTC-kor ért felszínt a Viharok óceánjában. A leszállóhelyet ma többnyire Surveyor-kráterként is azonosítják, mivel a közelben állt a Surveyor 3 szonda.
A művelet egyik legfontosabb eredménye a pontosság volt. Az Apollo–11 leszállóhelye még jelentősen eltért a tervezett ponttól, az Apollo–12 azonban a korábbi automata szonda közelében tudott földet érni. Ez a teljesítmény a későbbi, összetettebb holdi expedíciók előfeltételének számított: a tudományos célpontokhoz nem elég eljutni, azokat meg is kell közelíteni.
Két holdséta, sokkal több tudomány
Conrad és Bean két holdséta során vizsgálta a környezetet, kőzetmintákat gyűjtött, fényképezett, valamint tudományos műszereket telepített. Az Apollo Lunar Surface Experiments Package, vagyis az ALSEP műszercsomagja hosszabb időn át működő berendezéseket tartalmazott, amelyek a Hold felszínének és belső szerkezetének kutatását szolgálták.
A két űrhajós felkereste a Surveyor 3-at is. A szondát részletesen fényképezték, és bizonyos alkatrészeit eltávolították, hogy a Földön megvizsgálhassák azokat. Ez különösen fontos tapasztalat volt, mert lehetővé tette annak tanulmányozását, hogyan hatott egy ember alkotta szerkezetre több év a Hold vákuumában, erős sugárzásában és szélsőséges hőmérsékleti környezetében.
A felszíni munka közben a legénység nem pusztán „holdköveket” gyűjtött. A minták rétegtani és földtani összefüggésekben váltak értékessé: segítségükkel a kutatók a Hold felszínének kialakulását, az ütközések nyomait és a holdi anyag fejlődését vizsgálhatták.

Miért vált mérföldkővé az Apollo–12?
Az Apollo–12 a NASA saját megfogalmazásában is a „pinpoint mission”, vagyis a rendkívül pontos küldetés példája lett. A siker nem egyetlen látványos pillanatból állt, hanem több képesség összehangolásából: a navigációból, a célzott leszállásból, a felszíni munkából és a tudományos eszközök üzembe helyezéséből.
A küldetés azt is megmutatta, hogy az Apollo-program a versenyhelyzetből fokozatosan tudományos expedíciós programmá alakult. A hidegháborús háttér továbbra is meghatározta az amerikai űrprogramot, de a Holdra küldött emberek munkája egyre inkább a mérésről, a mintavételről és a következő expedíciók előkészítéséről szólt.
Az Apollo–12 1969. november 24-én tért vissza a Földre. A második holdraszállás így nem az első küldetés megismétlése lett, hanem annak továbbfejlesztése: a Hold már nem csupán elérendő szimbólum, hanem kutatható égitestként jelent meg.
- A küldetés célzottan a Surveyor 3 közelében landolt.
- Conrad és Bean két holdséta során dolgozott a felszínen.
- Richard Gordon a Yankee Clipperrel Hold körüli pályán maradt.
- Az ALSEP műszerei hosszabb távú holdfelszíni méréseket szolgáltak.
Gyakori kérdések
Mikor szállt le az Apollo–12 a Holdon?
1969. november 19-én, 06:54:35 UTC-kor.
Hol hajtott végre holdraszállást az Apollo–12?
A Hold Viharok óceánjában, a Surveyor 3 szonda közelében.
Kik léptek a Hold felszínére?
Charles „Pete” Conrad Jr. parancsnok és Alan L. Bean holdkomppilóta.
Ki maradt Hold körüli pályán?
Richard F. Gordon Jr., a parancsnoki egység pilótája.
Miért volt fontos a Surveyor 3?
Az Apollo–12 legénysége egy korábbi automata holdszondát keresett fel, és a közelében hajtott végre pontos leszállást.
Mi volt a holdkomp neve?
Intrepid. A parancsnoki és műszaki egység neve Yankee Clipper volt.
Mi történt röviddel a start után?
Az űrhajót az emelkedés közben villámcsapások érték, amelyek átmeneti rendszerhibákat okoztak, de a küldetést sikerült folytatni.
Hány holdsétát teljesített Conrad és Bean?
Kettőt. Ezek során mintákat gyűjtöttek, fényképeztek, műszereket telepítettek és megvizsgálták a Surveyor 3-at.
Mi volt az ALSEP?
A holdfelszíni kísérleti műszercsomag neve, amely hosszabb távú tudományos méréseket végzett.
Mikor indult el az Apollo–12 a Földről?
1969. november 14-én, a Kennedy Űrközpont 39A indítóállásáról.
Mikor tért vissza a legénység a Földre?
1969. november 24-én landolt a visszatérő egység.
Hányadik emberes holdraszállás volt az Apollo–12?
A második. Az első az Apollo–11 küldetése volt 1969 júliusában.
Miben különbözött az Apollo–12 az Apollo–11-től?
Az Apollo–12 már nagy pontosságú, előre kijelölt leszállást hajtott végre, és nagyobb hangsúlyt kapott a módszeres tudományos munka.
Források
Képek forrásai
- Az Apollo–12 leszállóhelye – NASA. Kép forrása · Wikipédia-szócikk · Public domain. Arányosan átméretezve.
- Az Apollo–12 leszállóhelye felülről – NASA. Kép forrása · Wikipédia-szócikk · Public domain. Arányosan átméretezve.
- Az Apollo–12 indítása – Lunar Reconnaissance Orbiter. Kép forrása · Wikipédia-szócikk · Public domain. Arányosan átméretezve.




