1942. november 8-án az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság megkezdte a Torch hadműveletet, a francia Észak-Afrika elleni szövetséges inváziót. Az amerikai és brit csapatok egyszerre indítottak partraszállást Marokkóban és Algériában, Casablanca, Orán és Algír térségében. A hadművelet november 8. és 16. között zajlott, és azzal, hogy a szövetségesek hídfőállást teremtettek a Földközi-tenger nyugati térségében, új szakaszt nyitott a második világháborúban.
Miért éppen Észak-Afrika?
1942 őszére a szövetségeseknek gyorsan végrehajtható, mégis stratégiai jelentőségű hadműveletre volt szükségük. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia elvben a „Germany first”, vagyis a Németország elleni háborút elsődlegesnek tekintő stratégiát követte, de 1942-ben még nem álltak készen egy nagy, közvetlen nyugat-európai partraszállásra. A La Manche csatornán át indított támadás túl kockázatosnak látszott, a szükséges hajók, kiképzett alakulatok és utánpótlási eszközök pedig még nem álltak megfelelő mennyiségben rendelkezésre.
A brit vezetés Észak-Afrika megtámadását szorgalmazta, mert így a szövetségesek a Földközi-tenger térségében kezdeményezhették a hadműveleteket. Franklin D. Roosevelt amerikai elnök is támogatta a tervet, részben azért, mert a hadművelet enyhíthette a Szovjetunióra nehezedő nyomást, és amerikai szárazföldi csapatok először ütközhettek meg jelentős erőkkel a német és olasz hadszíntéren.
A terv tágabb céljai közé tartozott a brit Egyiptom és a Szuezi-csatorna védelmének erősítése, a Földközi-tenger hajózási útvonalainak megnyitása, valamint a későbbi tunéziai és dél-európai hadműveletek előkészítése. A kelet felől, Egyiptomból előrenyomuló brit 8. hadsereggel együtt a partraszállás elvileg két oldalról szoríthatta volna vissza a tengelyhatalmak észak-afrikai erőit.
A három célpont és a három haditengerészeti kötelék
A szövetséges haditerv három, egymással összehangolt támadást irányzott elő. A nyugati kötelék Marokkó atlanti partvidékén, Casablanca közelében szállt partra, míg a középső és a keleti kötelék Algériában, Oránnál, illetve Algír térségében támadott. A hadművelet főparancsnoka Dwight D. Eisenhower altábornagy lett, a casablancai támadást George S. Patton vezérőrnagy irányította.
A nyugati kötelék különösen nagy vállalkozás volt: több mint 35 ezer amerikai katona és jelentős páncéloserő kelt át közvetlenül az Egyesült Államokból az Atlanti-óceánon. Ez a szállítás komoly titoktartást és összehangolt tengeri biztosítást igényelt, miközben a konvojoknak német tengeralattjárókkal is számolniuk kellett. A hadművelet teljes ereje meghaladta a százezer katonát, és több száz hadihajó, szállítóhajó, valamint repülőgép vett részt benne.
A támadás amerikai jellegét politikai okokból is hangsúlyozták. A brit haditengerészet 1940-ben megtámadta a francia flottát Mersz-el-Kebírnél, hogy ne kerülhessen német kézre, és ez mély bizalmatlanságot keltett a Vichy-Franciaország katonai vezetésében. A szövetségesek ezért attól tartottak, hogy a francia erők kevésbé fognak ellenállni egy amerikai, mint egy nyíltan brit inváziónak.
- Nyugati kötelék: Safi, Fedala és Port-Lyautey térsége, Casablanca felé.
- Középső kötelék: Orán és a környező kikötők.
- Keleti kötelék: Algír és a várostól keletre, illetve nyugatra fekvő partszakaszok.
A partraszállás első napja
1942. november 8-án, még hajnal előtt megkezdődtek a partraszállások. Algírban a francia ellenállás helyi csoportjai puccsszerű akcióval rövid időre elfoglalták a város fontos pontjait. A szövetséges csapatok azonban nem érkeztek meg olyan gyorsan, ahogy várták, ezért a Vichyhez hű erők visszaszerezték az ellenőrzést. Ennek ellenére Algír térségében a partraszálló csapatok viszonylag csekély ellenállással jutottak előre. A repülőterek közül több már az első napon szövetséges kézre került.
A kikötőben már komolyabb harcok zajlottak. A brit HMS Malcolm és HMS Broke rombolók amerikai Ranger-egységeket próbáltak közvetlenül a rakparton partra tenni, hogy megakadályozzák a kikötő berendezéseinek lerombolását és a francia hajók elsüllyesztését. A vállalkozás súlyos tűz alá került; a Broke másnap a rossz időben elsüllyedt. Algírban november 10-ére megszűnt az érdemi ellenállás.
Oránnál a francia parti ütegek és a kikötőből kifutó hadihajók erőteljesebben védekeztek. A brit hajók tüzérségi támogatása után a város november 9-én megadta magát. Marokkóban, Casablanca közelében szintén hevesebb összecsapások bontakoztak ki. A francia hajók kifutottak a kikötőből, és megpróbálták megtámadni az amerikai flottát. A harcokban több francia hadihajó elsüllyedt vagy súlyosan megrongálódott, a város pedig november 11-én került szövetséges ellenőrzés alá.
A francia döntés és Darlan szerepe
A hadművelet egyik legnehezebb kérdése nem katonai, hanem politikai természetű volt. Észak-Afrika a Vichy-Franciaországhoz tartozott, amely formálisan együttműködött Németországgal, de a francia tisztek és a helyi lakosság nem alkotott egységes politikai tábort. A szövetségesek abban bíztak, hogy a francia katonák nem fognak hosszú háborút vívni egykori szövetségeseik ellen, ám a partraszállás kezdetén a helyi parancsnokok egy része mégis ellenállást rendelt el.
Algírban tartózkodott François Darlan admirális, a francia erők főparancsnoka is. A vele folytatott tárgyalások végül elvezettek a fegyverszünethez. Darlan november 10-én elrendelte az ellenségeskedés beszüntetését, majd a szövetségesekkel való együttműködés fejében Észak-Afrika francia hatóságainak élén maradhatott. Ez a kompromisszum rövid távon megkönnyítette a hadművelet lezárását, politikailag azonban vitatható volt, mert Darlan korábban a Vichy-rendszer fontos vezetője volt. Hat héttel később meggyilkolták, a francia észak-afrikai hatalmi viszonyok pedig fokozatosan átrendeződtek.
Mit változtatott meg a Torch?
A Torch hadművelet katonai értelemben szövetséges győzelemmel zárult, de nem jelentett azonnali és teljes sikert. A partraszállás után a németek gyorsan megerősítették Tunéziát, így az észak-afrikai hadjárat folytatódott. A szövetségeseknek hónapokig tartó harcokban kellett felszámolniuk a tengelyhatalmak tunéziai hídfőállását. Észak-Afrika egészét csak 1943 májusára tisztították meg a német és olasz erőktől.
A hadművelet mégis fordulópontot jelentett. Az Egyesült Államok nagy erőkkel lépett be az európai szárazföldi háborúba, a brit és amerikai vezérkar pedig éles helyzetben próbálta ki a közös parancsnokság, a tengeri szállítás és a partraszállás rendszerét. A tapasztalatok később Szicília, Olaszország, majd Franciaország megtámadásánál is hasznosultak.
A Torch másik következménye Franciaország déli részének német megszállása volt. A szövetséges partraszállás miatt a német vezetés feladta a korábbi látszatot, hogy Vichy-Franciaország déli része viszonylag önálló maradhat, és 1942 novemberében végrehajtotta a Case Anton hadműveletet. Így a Torch egyszerre nyitott új szövetséges frontot és szűkítette tovább a francia állam mozgásterét.
A hadművelet tágabb jelentősége
A Torch hadművelet nem a legközvetlenebb út volt Berlin felé, mégis fontos stratégiai kompromisszumot testesített meg. A szövetségesek nem tudtak 1942-ben Franciaországban döntő támadást indítani, de nem akarták átengedni a kezdeményezést a tengelyhatalmaknak. Észak-Afrika elfoglalásával olyan támaszpontokat szereztek, amelyekről támadhatták a Földközi-tenger térségét, veszélyeztethették a tengelyhatalmak utánpótlását, és előkészíthették az itáliai hadjáratot.
A partraszállás egyben az amerikai hadsereg európai szárazföldi hadviselésének kezdete volt. A kezdeti bizonytalanságok, a nehézkes kikötői műveletek és a francia ellenállás megmutatták, hogy a nagy léptékű kétéltű hadműveletek összehangolása rendkívül összetett feladat. A szövetségesek azonban a hibákból tanulva fokozatosan hatékonyabbá tették közös hadviselésüket.
Gyakori kérdések
Mikor kezdődött a Torch hadművelet?
A Torch hadművelet 1942. november 8-án kezdődött, és a francia Észak-Afrikában zajló fő műveletei november 16-ig tartottak.
Hol szálltak partra a szövetségesek?
A három fő támadási irány Casablanca, Orán és Algír volt. A nyugati kötelék Marokkó atlanti partvidékén, a másik két kötelék Algériában szállt partra.
Mi lett a hadművelet legfontosabb következménye?
A szövetségesek hídfőállást hoztak létre Észak-Afrikában, nyomás alá helyezték a tengelyhatalmak tunéziai erőit, és megteremtették a későbbi szicíliai és itáliai hadműveletek alapját.
Források
Képek forrásai
- A Torch hadművelet hadműveleti térképe – Ismeretlen alkotó (a fájllap adatai alapján). Kép forrása · Wikipédia-szócikk · Public domain. Arányosan átméretezve.
- Felhívás Casablanca lakosságához – Goverment of United States. Kép forrása · Wikipédia-szócikk · Public domain. Arányosan átméretezve.
- Hajók égnek Bougie partjainál – Pelman, L (Lt). Kép forrása · Wikipédia-szócikk · Public domain. Arányosan átméretezve.
- Harckocsik kirakodása Safinál – Center Of Military History, United States Army.. Kép forrása · Wikipédia-szócikk · Public domain. Arányosan átméretezve.
