1791. november 4-én a Little Turtle, Blue Jacket és Buckongahelas vezette északnyugati őslakos konföderáció megsemmisítő vereséget mért Arthur St. Clair amerikai tábornok expedíciós haderejére a mai Ohio állam területén, a Wabash folyó felső folyásának közelében. Az ütközetet St. Clair vereségeként, illetve a Wabash menti csataként ismerik. Az Egyesült Államok fiatal hadserege mintegy ezer embert veszített, miközben a győztes oldalon a veszteségek jóval kisebbek voltak. A kudarc nem csupán egy rosszul előkészített hadjárat végét jelentette: hozzájárult a szövetségi hadsereg átszervezéséhez és az 1795-ös greenville-i békéhez.
Egy vitatott határvidék öröksége
Az amerikai függetlenségi háborút lezáró, 1783-as párizsi béke Nagy-Britannia szerint az Egyesült Államoknak juttatta a Mississippi folyótól keletre és a Nagy-tavaktól délre fekvő területeket. Az Ohio folyótól északnyugatra élő őslakos nemzetek azonban nem voltak részesei a szerződésnek, ezért nem fogadták el, hogy földjeik felett Washington rendelkezhet. A fiatal köztársaság a terület eladásából akarta feltölteni kimerült államkincstárát, ami telepesek, földspekulánsok és katonai alakulatok megjelenésével járt.
A konfliktus már 1790-ben súlyos amerikai kudarccal éleződött ki. Josiah Harmar tábornok hadjárata során a milícia és a reguláris katonák több alkalommal elszakadtak egymástól, így Little Turtle harcosai külön-külön támadhatták őket. Harmar több mint kétszáz embert veszített, és visszavonult. Washington ezután nagyobb és határozottabb hadműveletet rendelt el, amelynek célpontja Kekionga, a Miami nemzet fontos települése volt.
Egy hadsereg, amely már induláskor gyenge volt
A hadjárat vezetését Arthur St. Clair, az Északnyugati Terület kormányzója és tapasztalt katonatiszt kapta. A rendelkezésére álló haderő papíron nagyobbnak tűnt, mint Harmaré, a valóságban azonban rosszul kiképzett, hiányosan felszerelt és nehezen irányítható alakulatokból állt. Reguláris katonák, rövid időre besorozott újoncok és kentuckyi milicisták meneteltek együtt, miközben a hadsereget nők, gyermekek és más tábori kísérők is követték.
Az indulást ellátási gondok, betegségek és fegyelmi problémák késleltették. Az élelmiszerkészletek nem voltak megfelelőek, a lovak egy része gyenge állapotban volt, a kiképzésre pedig kevés idő jutott. St. Clair maga is köszvényben szenvedett, ami a menetelést és a parancsnoki munkát is megnehezítette. A hadsereg létszáma útközben dezertálás és megbetegedések miatt folyamatosan csökkent, miközben az őslakos szövetségiek több mint ezer harcost tudtak összegyűjteni. A hadjárat így nem egy friss, egységes haderő vállalkozása volt, hanem egy kimerült és bizonytalan seregé.
A végzetes tábor a Wabash közelében
November 3-án St. Clair serege egy magasabban fekvő réten táborozott a mai Fort Recovery közelében, a Wabash folyó felső vidékén. A reguláris katonák és az önkéntesek a folyó egyik oldalán, a kentuckyi milícia pedig a másikon helyezkedett el. Ez önmagában is megnehezítette volna a gyors kölcsönös segítséget, de a parancsnokság nem épített megfelelő erődítéseket annak ellenére, hogy az erdőben ellenséges harcosokat észleltek.
A tábor védelme előző este tovább romlott. Egy kisebb amerikai különítmény összecsapott az őslakos felderítőkkel, majd azzal tért vissza, hogy nagyobb támadás várható. A figyelmeztetés nem jutott el időben St. Clairhez, és nem követte megerősített őrség vagy új védelmi intézkedés. Az amerikaiak tehát úgy töltötték az éjszakát, hogy a veszély közvetlenül előttük állt, de a tábor mégsem vált valódi erőddé.
Hajnali támadás és gyors bekerítés
November 4-én hajnalban Little Turtle, Blue Jacket és Buckongahelas harcosai több irányból indítottak támadást. A támadók félhold alakzatban helyezkedtek el, és a tábor két, egymástól nehezen támogatható részét egyszerre vették célba. A reggeli készülődés miatt sok amerikai katona nem volt azonnal harcra kész. A milícia első vonalai meginogtak, majd visszafutottak a folyón át, fegyvereik egy részét hátrahagyva.
A reguláris katonák ezután rendezték soraikat, és sortűzzel próbálták feltartóztatni a támadókat. Ez azonban nem fordította meg a helyzetet. Az őslakos harcosok a szárnyakon megkerülték az amerikai állásokat, és rövid időn belül körbezárták a fő tábort. A tüzérség sem tudta kibontakoztatni erejét: a lövegek kezelőit célzott lövésekkel támadták, ezért több ágyút használhatatlanná kellett tenni. A reguláris alakulatok kitartóan védekeztek, de egyre több tiszt és katona esett el vagy sebesült meg.
A harc körülbelül három órán át tartott. Az amerikaiak több szuronyrohamot is indítottak, de a támadók rendre visszahúzódtak, majd oldalról és hátulról újra bezárták a gyűrűt. A csata kimenetelét nem egyetlen pillanat döntötte el, hanem a rossz tábori elhelyezés, a hiányos felderítés, a gyenge kiképzés és az őslakos szövetségiek összehangolt, rugalmas harcmodora együtt.
A visszavonulásból menekülés lett
Amikor világossá vált, hogy a tábort nem lehet megtartani, St. Clair az életben maradt tisztekkel kitörés mellett döntött. A visszavonulás során hátra kellett hagyniuk a szekereket, a készleteket, a sebesülteket, valamint a táborban maradt nőket és gyermekeket. A katonák egy része fegyverét is eldobta, hogy gyorsabban haladhasson. A rendezett visszavonulás rövid idő alatt meneküléssé változott.
A Fort Jefferson felé tartó menet mintegy 48 kilométert tett meg egyetlen nap alatt. A túlélők közül sokan éheztek és teljesen kimerültek; a későbbi beszámolók szerint a helyőrségben maradt embereknek még lóhúst és zöld nyersbőrt is kellett fogyasztaniuk. A vereség helyszínén több száz holttest maradt. A pontos veszteségi adatok forrásonként eltérnek, de az amerikai hadsereg vesztesége kétségtelenül rendkívüli volt: a részt vevő tisztek többsége elesett vagy megsebesült, és a teljes haderő jelentős része megsemmisült.
- A támadó őslakos szövetség több mint ezer harcost számlált.
- Az amerikai tábor két, egymástól nehezen támogatható részre szakadt a folyó miatt.
- A csata után az amerikai veszteségek nagyságrendileg nyolcszáz halottra és több száz sebesültre rúgtak.
- A győztes oldalon Little Turtle, Blue Jacket és Buckongahelas neve kapcsolódik legszorosabban a hadművelethez.
Washington válasza: vereségből hadseregreform
A katasztrófa híre november végén érte el a keleti államokat, a hivatalos jelentés pedig decemberben jutott el George Washington elnökhöz. St. Clair lemondott hadseregbeli tisztségéről, bár az Északnyugati Terület kormányzója maradt. A képviselőház vizsgálatot kezdeményezett a hadjárat előkészítéséről, a hadfelszerelésről és a hadügyminisztérium működéséről. Ez volt a szövetségi végrehajtó hatalom egyik első kongresszusi vizsgálata.
A vereség megmutatta, hogy az Egyesült Államok nem rendelkezik olyan fegyveres erővel, amely képes lenne tartós hadműveletet vezetni a nyugati határvidéken. 1792-ben létrehozták az Egyesült Államok Légióját, növelték a szolgálati időt és javították a katonák fizetését. A cél egy jobban kiképzett, egységesebben vezetett haderő volt, amely kevésbé függ a rövid ideig szolgáló, fegyelmezetlen milíciától.
A győzelem jelentősége és korlátai
A Wabash menti győzelem az őslakos ellenállás egyik legnagyobb katonai sikere lett az Egyesült Államokkal szemben. A Miami, shawnee, delaware, potawatomi és más nemzetek együttműködése megmutatta, hogy a közös fellépés képes feltartóztatni az amerikai terjeszkedést. A konföderáció azonban nem rendelkezett egységes, tartós politikai vezetéssel, és a háború folytatásáról is eltértek az elképzelések. A katonai siker nem jelentett automatikus diplomáciai vagy területi biztonságot.
Az Egyesült Államok néhány évvel később új, jobban kiképzett hadsereggel tért vissza Anthony Wayne vezetésével. A Fallen Timbers-i csata 1794-ben megtörte a konföderáció katonai erejét, az 1795-ös greenville-i béke pedig jelentős területeket nyitott meg az amerikai telepesek előtt. Ezért St. Clair veresége egyszerre volt az őslakos ellenállás csúcspontja és egy hosszabb folyamat egyik fordulópontja: megmutatta, hogy az amerikai terjeszkedés nem feltartóztathatatlan, de azt is, hogy Washington a katonai kudarcokból képes új, hatékonyabb állami intézményeket építeni.
Gyakori kérdések
Mikor és hol szenvedett vereséget St. Clair serege?
1791. november 4-én, a mai Ohio állam területén, a Wabash folyó felső folyásának közelében, a jelenlegi Fort Recovery környékén.
Kik győzték le az amerikai expedíciós haderőt?
Az északnyugati őslakos konföderáció harcosai, akiket a források elsősorban Little Turtle, Blue Jacket és Buckongahelas vezetésével kapcsolnak össze.
Mi lett a vereség legfontosabb következménye?
Az Egyesült Államok átszervezte hadseregét, létrehozta az Egyesült Államok Légióját, majd Anthony Wayne vezetésével új hadjáratot indított. A folyamat végül az 1794-es Fallen Timbers-i csatához és az 1795-ös greenville-i békéhez vezetett.
Források
Képek forrásai
- A St. Clair-expedíció veresége a Wabash folyónál (1791) – AI-illusztráció – AI által generált történelmi illusztráció. Nem korabeli felvétel.
- „Again and Again” – a St. Clair-vereség ábrázolása – John Trumbull. Kép forrása · Wikipédia-szócikk · Public domain. Arányosan átméretezve.
- Little Turtle portréja – Frederick Kemmelmeyer. Kép forrása · Wikipédia-szócikk · Public domain. Arányosan átméretezve.
.jpg){kind=link}